Szárnyizom, igen, szárnyizom

„Szárnyizom, igen, szárnyizom
a lapockák között, alatt.
Csapok ötvenet, hatvanat,
s helyreáll a szívritmusom.”

Az orvos meg se hallja, csak
méreget, bólogat, felír
s mosolyog: „Nem jobb, de stabil.
Kerüljük az izgalmakat!”

Igen, porcok, izmok, erek.
Ez is, az is több oxigént.
Egyik sem, hogy miért, miként, 
de mind azt, hogy felröppenek.
 
 
 
 

Ömlik a szívekből az ól

Már megint, hogy ilyen több nem volt.
Ömlik a szívekből az ól.
Röfög a sírkert, száll a por.
Süt a mindent átütő zsírfolt.

Már megint, hogy pótolhatatlan.
Odaveszik a konda, mint.
S amíg magát siratja mind,
utód születik a latyakban.

Már megint, hogy kan-e vagy ártány,
(lesz-e töke?), hogy amikor
a moslékba beletipor,
ott álljunk majd vele a vártán?